A NAPENERGIÁBAN A JÖVŐ – UTÁNAJÁRTUNK A TÉVHITEKNEK

2023.01.27.

A NAPENERGIÁBAN A JÖVŐ – UTÁNAJÁRTUNK A TÉVHITEKNEK

A tavalyi év számos rendelet módosítása többször is megrengette a napelemes szektort és sokszor bizonytalanságot keltett a megújuló energiában gondolkodók körében. Ideiglenesen felfüggesztették ugyan az újonnan szerződő napelem-tulajdonosok számára a hálózati visszatáplálás lehetőségét, azonban a napenergiára váltás továbbra is racionális befektetés maradt. Néhány pontban összeszedtük azon szempontokat, amik jelenleg is arra mutatnak, hogy érdemes napelemes rendszert telepíteni.

A jogszabályok értelmében (A) a szaldó 2024. január 1-étől nem lesz elérhető, de aki ezen időpont előtt helyezte üzembe napelemét, még 10 évig a szaldó elszámolás szerint élvezheti rendszerének előnyeit. Tehát ebben az évben még változatlanul szaldós elszámolás mellett köthetnek szerződést az érintettek. Fontos még kiemelni, hogy az elszámolási rendszer alapja az üzembe helyezési idő és nem a szolgáltatói szerződés!

 

A) „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének 13/2022. (XI. 18.) MEKH rendelete a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet és a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak meghatározásának a 2021. április 1. napjával induló árszabályozási ciklusra vonatkozó keretszabályairól szóló 12/2020. (XII. 14.) MEKH rendelet módosításáról

2.§ (1) A Rendelet 9. § (2a) és (2b) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2a) A  2024. január 1. előtt létesített (az elosztói szabályzatban meghatározottak szerint üzembe helyezett) háztartási méretű kiserőmű esetében az üzembe helyezését követő 10. év végéig, de legalább a 2024. január 1. utáni első elszámoló számla által érintett időszak végéig a  mérési intervallumokban mért, irányonként elkülönített és összegzett mennyiségek különbsége alapján kell a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat megfizetni.
(2b) A  (2a)  bekezdéstől eltérően a  forgalomarányos rendszerhasználati díjakat az  adott elszámolási időszakban az  irányonként elkülönített és összegzett villamosenergia-mennyiségek alapján, irányonként kell elszámolni és megfizetni
a) ha a háztartási méretű kiserőművel rendelkező felhasználó ezt kéri, vagy
b) a 2024. január 1. előtt létesített (az elosztói szabályzatban meghatározottak szerint üzembe helyezett) háztartási méretű kiserőmű névleges hatásos teljesítményének 2023. december 31. napját követő bővítése esetén a bővített háztartási méretű kiserőmű egésze tekintetében.”

 

Jelenleg ugyan a visszatáplálási tilalom (B) még érvényben van, ami a megtérülést némiképp lassítja, ugyanakkor reményre is okot ad, hiszen egy Európai Uniós rendelet szerint 2024. december 31-ig legkésőbb el kell törölni Magyarországon a hálózatba történő visszatáplálási tilalmat (C). Magyarország ugyanis jelentős volumenű Európai Uniós támogatást kapott hálózatfejlesztésre, ezért a hálózat állapotát fél évente felül kell vizsgálni, így részben vagy egészben akár már korábban is feloldásra kerülhet ez a korlátozás. Ezt követően pedig előnybe kerülnek a meglévő szerződéssel rendelkezők, akik még 10 éven át a szaldó elszámolási rendszer pozitívumaival számolhatnak majd.

 

B) A Kormány 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának kérdéseiről
A Kormány az Alaptörvény 53.  cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a  hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A.  § (3) és (4) bekezdésére, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007.  (X.  19.) Korm. rendelet 5.  § (4)–(6)  bekezdésében foglalt rendelkezésektől eltérően csak az  a  háztartási méretű kiserőmű helyezhető üzembe, amely kizárólag saját villamosenergia-fogyasztásának kielégítése érdekében termel villamos energiát, az  így üzembe helyezett háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának lehetősége ideiglenesen felfüggesztésre kerül.
(2) A 2022. október 31. napját megelőzően tett igénybejelentések alapján megvalósított háztartási méretű kiserőművek a közcélú hálózatra feltáplálhatnak.

3. § Az 1.  § (1) bekezdésében megjelölt ideiglenes felfüggesztés megszüntetésére és a megszüntetés ütemezésére – az e rendelet hatálybalépését követően megvalósuló közcélú hálózat- és rendszerfejlesztés függvényében – a  Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal javaslatot tesz a  technológiai és ipari miniszter részére, aki az ideiglenes felfüggesztés megszüntetésének időpontjáról és ütemezéséről rendeletben határoz.

 

C) Visszatáplálási korlátozás törlése

2024. december 31-ig legkésőbb el kell törölni a visszatáplálási korlátozást:
A Tanács határozata a Magyarország helyreállítási és rezilienciaépítési terve értékelésének jóváhagyásáról (Brüsszel, 2022.11.30.)
F.2. Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás – a végrehajtáshoz és a nyomon követéshez kapcsolódó mérföldkövek, célok, mutatók és ütemterv
C6.R3. A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházások engedélyezési eljárásának javítása:
A módosított jogszabály hatálybalépése, amely kötelezi a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt (MEKH), hogy rendszeresen felülvizsgálja az új telepítésű lakossági fotovoltaikus rendszerek (maximum 50 kVA) hálózatba történő betáplálásának átmeneti leállítását.

A módosított jogszabály legalább a következő elemeket tartalmazza:

  • A MEKH legalább hathavonta régiónként felülvizsgálja az ideiglenes korlátozás megalapozottságát az érintett régiókban;
  • ennek a felülvizsgálatnak az elosztórendszer-üzemeltetők és az átvitelirendszer-üzemeltető által szolgáltatott műszaki információkon kell alapulnia;
  • meg kell határozni és közzé kell tenni a korlátozás megszüntetésének technikai és objektív kritériumait;
  • a MEKH hathavonta és régiónként közzéteszi az indokolással ellátott döntését; a MEKH tájékoztatja a kormányt, ha a fent említett objektív kritériumokon alapuló értékelés azt mutatja, hogy a hálózat alkalmas a háztartási fotovoltaikus rendszerek által termelt energia integrálására, így a korlátozás megszüntethető;
  • a korlátozást meg kell szüntetni az érintett régióban, amint a fent említett technikai és objektív kritériumok teljesülnek.


Legkésőbb 2024. december 31-ig az ország egész területén meg kell szüntetni az újonnan telepített lakossági fotovoltaikus rendszerekre (50 kVA-ig) vonatkozó hálózati betáplálási korlátozást.

Bíztató az a tényező is, hogy nagyjából egy évtizede Európa – benne Magyarország is – határozottan a megújuló energia felé tart, ezt a folyamatot pedig az Ukrajna elleni orosz invázió felgyorsította. A fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség megszüntetésére irányuló uniós kezdeményezés –középpontjában a napenergia fog állni (D). A nap végtelen energiája ugyanis számos olyan előnnyel jár, ami segít megbirkózni napjaink energetikai kihívásaival.

 

D) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:52022DC0221&from=EN

A napenergiában tehát európai szinten is komoly bizodalom van, és minden arra mutat, hogy Magyarországon is újabb fellendülés fog következni. A fosszilis energiahordozók egyre drágulnak, a tendencia pedig várhatóan tovább fog folytatódni a háború lezárta után is, így az esetleges szabályozók megváltozása esetén is gyors, folyamatosan csökkenő megtérülésre számíthatnak azok, akik a napelemes beruházás mellett döntenek.

 

Összességében tehát nem kérdés, hogy 2023-ban is megéri napelemes rendszert telepíteni!

Kérjen ajánlatot saját napelemes rendszerére!

Ajánlatot kérek