MÓDOSÍTÁSRA KERÜLT A STANDSTILL MEGÁLLAPODÁS

2022.12.30.

MÓDOSÍTÁSRA KERÜLT A STANDSTILL MEGÁLLAPODÁS

A korábban elfogadott Standstill Megállapodás módosítására - a Kötvénykibocsátó indítványozása okán - 2022. december 22-i Kötvénytulajdonosi Gyűlésen került sor.

A Standstill Megállapodás keretében 2022. júliusában egy olyan konszenzusos ún. helyreállítási tervet fogadtak el, amely új alapokra helyezte a vállalat finanszírozását. Emellett a helyreállítási terv részeként, a Kibocsátó – meghatározott feltételek teljesüléséig – biztosítékot nyújt a Kötvénytulajdonosok számára. A vállalat ambiciózus terveinek eléréséhez a globális napenergia szektor, továbbá a nemzetközi gazdaság alakulását is figyelemmel kell követni. A Kötvénykibocsátó ezeket is szem előtt tartva kezdeményezte a változtatást.

A döntés kapcsán az Optimum Solar Zrt. igazgatóságának tagja, Lugos Roland elmondta, hogy „a Megállapodás továbbra is szilárd, a Felek közösen olyan módosításokat fogadtak el, melyek a pénzügyi stabilitás erősítését segítik elő. Elsősorban a korábban meghatározott mérföldkövek határidőinek korrigálása valósult meg, amelyeknek köszönhetően lehetőségünk van versenyképességünk további növelésére is.”

Mindemellett a havonta esedékes monitoringok határidejét is módosították a tárgyhót követő 25.-ről a hónap utolsó munkanapjára.

A megállapodással kapcsolatos további részletek miatt vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségen:

info@optimumsolar.eu